A "barátok"

         Nem emlékszem arra, hogy valaha is volt felhőtlen baráti kapcsolatom. Azt mondják, ha három lányból áll egy barátság, akkor a 3. ember az csupán pótlék. Nekem volt ilyen barátságom. Hárman voltunk és jól megvoltunk. Egészen 6. osztályig. Abban az évben megszakad a kapcsolatunk egymással egy jelentéktelen dolog miatt és kijelenthetem, hogy attól a perctől, egészen mostanáig (és még most sincs) nincs egy biztos, megbízható baráti kapcsolatom. 
        Mennyire fontosak a barátok? Gondoljak magamban bármit és találjak ki bármilyen kifogásokat, hogy miért nem kellennek barátok, úgy sem igaz, mert barátokra szükségünk van. Még ha néha fel is idegesítenek, megjelölnek minden értelmetlen kép alatt és emiatt kellemetlenül érezzük magunkat, vagy éppen bejelölik helyettünk azt a fiút, aki tetszik nekünk, azért is boldogok vagyunk, hogy van egy ilyen bolondos, őrült, bátor barátunk, akinek megköszönhessük, hogy szomorú napjainkat boldoggá tette, elviselte hisztinket és könnyeink áradatában papírzsebkendőt adogatott. Előfordul azonban az is, amikor nem vagyunk kíváncsiak senkire, még a legjobb barátunkra sem, de a legjobb barátunk azt is megérti. 
Számomra is volt egy ilyen lány az életemben, akihez mindig szívesen fordultam volna a problémáimmal, meghallgattam volna az ő problémáit, tanácsod adtam volna, megvigasztaltam volna, vagy éppen őrült társa lettem volna az őrültségekben. De ezek a dolgok nem jöttek létre soha, mert azt mondtuk, hogy jó barátok vagyunk, de ez a kapcsolat csupán az iskola idő alatt, reggel 7-től 4-ig és szeptembertől, júniusig tartott, ameddig bezárult az iskola kapuja. Mindezek ellenére elégedett voltam ezzel a kapcsolattal, hagytam, hogy kihasználja a segítségemet és türelmemet és annak ellenére, hogy mindig vágytam arra, hogy elmondja nekem mi bántsa, sosem monda el. Szükségem volt valakire. Kedveltem őt és jól éreztem magam vele, addig amíg egyre több bántó dolgot nem vágott a fejemhez, vált arrogánsabbá és hagyott figyelmen kívül, amikor neki éppen nem volt "kedve hozzám". Ekkor már sok más osztálytársammal nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk és már ők is mondták, hogy ez egy kicsit sok és lépnem kellene. 11. osztály kezdetén már nem neveztem volna A. a "barátnőmnek". Mondhatni egyedül maradtam, mert nem is akartam közeledni senkihez és nehezemre is esett elfogadni a kialakult helyzetet. Ennek ellenére még órákon mindig együtt ültünk, néha beszélgettük, de ahogy közeledtünk év végéhez, majd az érettségihez egyre csak rosszabb lett minden. Jobb eredményeket értem el tanulás szempontjából és ezért mindig úgy éreztem haragszik rám, irigykedik és egy tanári dicséret után, amely nekem szólt, akár hetekre is megfagyott közöttük a levegő. Nem beszélve arról, ha érmekirándulást nyertem és Budapestre mehettem egy hétre. Ez kétszer fordult elő az utolsó évben és éreztem is azt a hatást, amely a hazatérésem után fogadott. 
Közben egy másik lánnyal alakítottam ki szorosabb kapcsolatot. H. sokkal ragaszkodóbb volt, kedvesebb velem és közös célunk, hogy mindketten az orvosi egyetemre felvételizünk még inkább közelebb hozott minket egymáshoz. Vele éreztem azt, hogy talán tényleg barátok vagyunk: együtt tanultunk, csajos estéket tartottunk, vásárolni jártunk, buliztunk, együtt gitároztunk, nálam töltött sok időt és voltak hétvégék, amikor én is ott aludtam náluk, filmet néztünk és jókat beszélgettünk. 
Lehet, hogy túl sok volta rózsaszín, mert itt is minden egyik percről a másikra változott meg. Vagy én nem csináltam valamit jól? Visszaolvastam a naplóbejegyzéseimet, esténként, de még napközben is gondolkoztam azon, hogy mit nem csinálhattam jól. Nem tudtam és még most sem értem igazán. "Mivel ugyan az a célunk, mi már vetélytársak vagyunk és rosszul érzem magam, azért, mert elveheted tőlem a lehetőséget, hogy bejussak az egyetemre."- monda. Engem pedig sokként ért. 2 hónapig nem beszéltünk és én már el is fogattam, hogy "Ez van, megint így jártam.", de mikor az ember azt hinné, hogy vége és rosszabb biztos nem lesz a kapcsolat, jön egy nagy pofoncsapás! Felvételiztünk mind a ketten, de én a célomhoz, tervemhez tartva magam mentem felvételizni, míg H. hazudott nekem, eltitkolta azt, hogy nem is orvosira akar menni. Két teljesen más világ, más leckék, más felkészülés, ami eltér anyag mennyiségben és időben. Nekem nem sikerül, de neki igen. Elveszettnek éreztem magam e miatt, mert azt látva, hogy mindenki egyetemre ment és azt tervezgették ki kivel fog lakást béreli, én addig egy utolsó senkinek éreztem magam, most már minden szempontból. Azon a nap, amikor megtudtam az eredményt kaptam egy hívást is, H. volt az. 2 hónap után felhívott, hogy neki sikerült a felvételi, mennyire örül, csak nem tudja, hogyan keressen magának lakást. Nem esett jól! Nagyon nem esett jól! 

Már hazafele menet a felvételiről éreztem a gombócot a torkomban és vissza is tartottam, ameddig tudtam. Vagyis addig, amíg mindenki nem kezdett el vigasztalni, hogy "nem baj, majd jövőre". Ekkor eltörött a mécses és sírni kezdtem. Visszagondolva sok minden történt egyszerre. Hétfőtől, szerdáig nem tudtam abbahagyni a sírást. Reggel gombóccal a torkomban ébredtem és valahol dél körül a gombócból könnyek lettek, amelyek elalvásom után felszáradhattak. Ha nem ébredtem fel éjjel is. Anyum is sokat segített, mert velem sírt. Tényleg nagyon sokat segített. Vigasztalás és bátorítás helyett még több könny, szánalmasnak éreztem magam. Szerda délután, egy beszélgetés után anyummal, sikerült megnyugodnom és amennyire tudtam összeszedtem magam. 
           Most egy másik városban tanulok, ez persze anyukám érdeme, aki utána érdeklődött és meggyőzött arról, hogy beiratkozzam a főiskolára, ahelyett, hogy kihagyok egy évet. Nem szakadtam el attól amit szeretnék, mert én is nővérképzőn tanulok.
           Kedves olvasó! Remélem, hogy Neked vannak olyan barátaid, akik megbecsülnek téged és megértitek egymást. Egy barát igenis fontos! Az is fontos, hogy ki a barátunk, és hogy mennyire bízhat meg egymásban az a két személy. Tapasztalatból mondom: ha nem érzed azt, hogy te és a barátod is egyenlő felek vagytok a kapcsolatotokban, akkor jobb átgondolni a dolgot, hogy hogyan is legyen tovább. Lehet adni mindenkinek, de szükségünk van arra is, hogy kapjunk valamit. Szeretet kell mindenkinek! 

  Az alábbi linkeken az igaz barát jellemzőiről olvashattok. Persze nem hiszem, hogy mindent szó szerint kell venni, de olvasni szabad és majd végig gondolni az olvasottakat és eldönteni mit szeretnék megtartani magunknak belőle: 
http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/lelek/428/barat-8-jellemzoje
http://www.netextra.hu/az-igazi-baratsag-jellemzoi/
https://www.femcafe.hu/cikkek/lifestyle/az-igaz-barat-6-jellemzoje-baratsag
Teszt: http://www.noiportal.hu/tesztek/teszt.55.html