Amikor betöltöttem a 18-at, azt mondta mindenki, hogy innentől az életem egy "buli" lesz, hivatalosan is felnőtt leszek és, hogy rendesen meg kell ünnepelni, mert az ember csak egyszer 18 éves. Meg is ünnepeltük a családdal és a rokonokkal, majd másnap a barátaimmal elmentünk sütizni. Persze nincs szülinap buli nélkül, ezért voltam diszkóban is, de nem nyújtott semmi újat. A társasággal alapjában nem lenne semmi gond, de nem táncol senki, és amikor egy kicsit jól szeretném érezni magam és táncolni, akkor kellemetlenül érzem magam. Persze ez azért, mert senki nem táncol körülöttem. A társaság másik fele pedig pohárral a kezében áll és nézi a "felhozatalt". Ezek azok az okok, amelyek miatt nem szeretek járni bulizni. Azt a kijelentést, hogy az "életem egy buli lesz" megcáfolom. Nem igazán volt időm a bulikra az érettségire való készülés mellett és, amikor időm volt akkor inkább a kikapcsolódást választottam, mint az olvasás, kirándulás vagy sportolás. Ki merem jelenteni, hogy a 18-as szám nem hozott semmi újat, mert mindent megtehettem, amit 18 éves korom előtt, annyi különbséggel, hogy nem kellett hazudnom, amikor az "Elmúltam 18 éves" gombra kattintottam. Mindemellett most már a szüleim is többször mondhatták: "18 éves vagy, most már el kell tudd dönteni, mit akarsz". Szerintem, amiért valaki 18 éves lesz, nem azt jelenti, hogy tudja mit kell csináljon. Sőt... az idő előrehaladtával egyre bizonytalanabb lesz mindenki, mert egyre több mindenről kell gondoskodjon és több dologra kell figyeljen. A legnagyobb dilemma pedig az iskolaválasztás volt. Meghatározó tényező a későbbiekben is, mert lehet, hogy ott vagy fél évig és csak akkor jössz rá, hogy nem neked való. Fél év pazarlás és újabb gondolkodás arról, hogy mit is kellene választani és talán következik egy újabb rossz döntésnek a meghozatala.
Egyszer voltam 18, de elég is volt.
Most 20 évesen még mindig ugyan úgy gondolkodom az élet nagy kérdéseiről, ugyanazt szeretném elérni és mindig szeretem azokat a tevékenységeket, amelyeket eddig is folytattam. Az életkor csak egy szám. A számmal együtt nem kell, hogy megváltozzunk mi is. Az, hogy a külsőnk változik, nem leszünk annyira fittek, megjelennek az első ráncok, vagy őszhajszálak, ez úgysem lesz befolyással a személyiségünkre. Biztos ismer mindenki olyan személyt, aki 20+ és még mindig gyerekes. Ettől leszünk olyan szépek, mi emberek, hogy saját magunk dönthessük el mikor, mit akarunk és hogyan. Tehetünk azért, hogy megvalósuljon, vagy tönkremenjen.
A szám nem jelent semmit. Majd akkor fogjuk magunkat öregebbnek érezni, amikor szembejön egy 12 éves lány, vagy fiú az utcán és azt mondja nekünk, hogy "Csókolom", mi pedig nem kérjük meg rá, hogy "Szia"-át köszönjön, hanem mosolyogva visszaköszönünk, majd tovább megyünk.
"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során."
(Pam Brown)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése